Sporteredményeink 2012-ben és korábban

2012-ben ezüstérmet szerzett iskolánk fiú kézilabda csapata az országos diákolimpián 

 

Tájékoztatás a III. korcsoportos fiú kézilabda Diákolimpia 2012-es Országos Döntőjéről

 A Kassa Utcai Általános Iskola kézilabda csapatai évtizedek óta rendszeres résztvevői a diákolimpiai országos döntőknek.

Az iskola harmadik korcsoportos csapata már eddig is igen szép eredményeket ért el Vladár István tanár úr vezetésével, akit 2010-ben „Az év utánpótlás edzője” címmel tüntettek ki. Az egyesületi versenyeken (kezdetben MALÉV, jelenleg FTC-PLER színekben) elért helyezéseik alapján „szivacskézis” koruk óta az ország legjobbjai közé tartoznak. Hatodikos korukra Kovács Mihály (világbajnoki ezüstérmes kézilabdázó) kezei alá kerültek, aki szintén nagyban segítette fejlődésüket.

A különböző tornákon gyakran ebből a csapatból kerültek ki a torna legjobb játékosai.

Ezért nem volt váratlan, hogy idén bekerültek a Diákolimpia szegedi fináléjába, ahol az ország nyolc legjobb kézilabdás iskolája csapott össze.

Már a selejtező mérkőzések során kiderült, hogy igen jól felkészített csapatok alkotják a döntő mezőnyét. A legjobb négy közé kerülésért is hatalmas harcok folytak. Többször is csak egy-egy gól döntötte el a továbbjutást. A keresztbe játszás során első mérkőzésükön a hazai pálya előnyét ügyesen kihasználó szegedi iskolától vereséget szenvedtek. A döntőbe jutásért lejátszott mérkőzésen a tatai Kodály Zoltán Iskola csapata ellen viszont a torna legszínvonalasabb mérkőzésén tízgólos győzelmet arattak. A döntőben viszont a jelentős fizikai erőfölényben lévő nyíregyházi Bem Iskola csapatától - végig igen szoros mérkőzésen - sajnos egygólos vereséget szenvedtek.

A csapat elismerését jelenti azonban, hogy a szakmai stáb a torna legjobb kapusának Vasvári Zsoltot választotta, a torna gólkirálya pedig Váczi Milán lett!

Az országos döntőn második helyezett csapat tagjai:

Benczenleitner Bence, Czopf Bálint, Holdosi Bence, Merkovszki Pál, Morvai Levente, Soós Roland Zoltán, Szokol Zsombor, Váczi Milán, Vasvári Zsolt.

Felkészítő tanárok: Vladár István, Takács Zoltán.

 

Régebbi sporteredményeink

 

spe_001
spe_001 spe_001
spe_002
spe_002 spe_002
spe_003
spe_003 spe_003
spe_004
spe_004 spe_004
spe_005
spe_005 spe_005
spe_006
spe_006 spe_006
spe_007
spe_007 spe_007
spe_008
spe_008 spe_008
spe_009
spe_009 spe_009
spe_010
spe_010 spe_010
spe_011
spe_011 spe_011
spe_012
spe_012 spe_012
spe_013
spe_013 spe_013
spe_014
spe_014 spe_014
spe_015
spe_015 spe_015
spe_016
spe_016 spe_016
spe_017
spe_017 spe_017
spe_018
spe_018 spe_018
spe_019
spe_019 spe_019
spe_020
spe_020 spe_020
spe_021
spe_021 spe_021
spe_022
spe_022 spe_022
spe_023
spe_023 spe_023
spe_024
spe_024 spe_024
spe_025
spe_025 spe_025
spe_026
spe_026 spe_026
spe_027
spe_027 spe_027
spe_028
spe_028 spe_028
spe_029
spe_029 spe_029
spe_030
spe_030 spe_030
spe_031
spe_031 spe_031
spe_032
spe_032 spe_032
spe_033
spe_033 spe_033
spe_034
spe_034 spe_034
spe_036
spe_036 spe_036
spe_037
spe_037 spe_037
spe_038
spe_038 spe_038
spe_039
spe_039 spe_039
spe_040
spe_040 spe_040
spe_041
spe_041 spe_041
spe_042
spe_042 spe_042
spe_043
spe_043 spe_043
spe_044
spe_044 spe_044
spe_045
spe_045 spe_045
spe_046
spe_046 spe_046
spe_047
spe_047 spe_047
spe_048
spe_048 spe_048
spe_049
spe_049 spe_049
spe_050
spe_050 spe_050
spe_051
spe_051 spe_051
spe_052
spe_052 spe_052
spe_053
spe_053 spe_053
spe_054
spe_054 spe_054
spe_055
spe_055 spe_055
kerleti mezei f...
kerleti mezei futs 2.hely kerleti mezei futs 2.hely

Interaktív

Statisztika

8564278
Ma
Tegnap
Összesen
1379
9449
8564278

Facebook